Hogyan kezdődött a lakberendezői történetem?
Ez a történet nagyon szövevényes és nagyon szép ívet írt le, mire eljutottam eddig, hogy ma már a számomra legszebb, legkreatívabb és a hozzám legközelebb álló hivatásnak élhetek.
Meskó Katalin
vagyok, a
MESKOK Lakberendezés
megálmodója.
Kislány korom óta mindig is vonzottak a különböző kézműves tevékenységek, amelyekben kibontakoztathattam kreatív alkotó vágyamat. Szerettem minden kreatív technikát kipróbálni, kísérletezni az egyes alkotó folyamatok között.
Horgoltam, kötöttem, hímeztem, gyöngyöt fűztem – ezekből készültek a babáim ruhái, használati tárgyai, amelyeket a különböző méretű dobozokból készített babaotthonban helyeztem el. Nekem a babázás nem a klasszikus formáját jelentette, hanem szerettem a játékaimnak egy olyan miliőt alkotni, amiben rendszerezetten, harmonikusan „érezhették” magukat.
Családi házunk kertjében mindig igényt tartottam egy kis szegletre, ahol én egyedül teremthettem meg a magam kis oázisát, papíron rendszeresen megterveztem mit, hova szeretnék tenni. A berendezetlen szobák, helyiségek és a félkész tetőtér az új építésű otthonunkban hihetetlen módon vonzottak, beindították a fantáziámat, így mindig elképzeltem, hogy milyen sokat lehetne kihozni belőlük, sőt, használt kartondobozokból be is rendeztem. Szerettem besurranni a folyamatban lévő építkezésekre és elképzeltem, milyen otthont lehetne ott teremteni.
Szerettem azokkal a gyerekekkel játszani, akik bunkereket építettek, hiszen ha elkészültek vele, jöhettem én és elkezdhettem berendezni a menedéket. Vittem függönyt, szőnyeget, virágokat, fényeket és igyekeztem otthonossá tenni azt.